A Fidesz és a pénzpiacok

3. rész - Mozgástér és a várható gazdaságpolitika

Ha a politikusoknak a spekulánsok lelki egyensúlyával nem is kell foglalkozniuk, a többi politikus érzékenységére nagyon is figyelniük kellene. Képzeljük el azt az európai vezetőt, aki abban a megnyugtató tudatban ment aludni május 10.-én hajnalban, hogy a stabilizációs csomag összehozásával sikerült elejét venni az euró elleni támadásoknak. Társaival együtt megszavazta, hogy hazája adófizetőinek pénzét kockáztatva, szükség esetén kisegíti a költekezőbb kedvű tagállamokat. (Titokban azért bízik abban, hogy erre sohasem fog sor kerülni, nem fog megismétlődni a görög példa.)

Néhány hét múlva azt olvassa kedvenc újságjában, hogy zuhannak a részvényárfolyamok, drasztikusan gyengül az euró, mert magyar belpolitikai célzatú nyilatkozatoktól bepánikoltak a spekulánsok. Képzeletbeli politikusunk nyílván nem lett a "szabadságharcunk" lelkes támogatója, sőt kifejezetten ellenezni fogja, hogy az unió rugalmasan kezelje a magyar költségvetési hiány alakulásával kapcsolatos korábbi megállapodásokat.

Tehát a júniusi Kósa-Szíjjártó nyilatkozatok, illetve júliusban az IMF tárgyalások megszakadása utáni nyilvános üzengetések egyértelműen politikai hibának minősíthetőek. Nem értünk el vele semmit, csak azt, hogy külföldi partnereink álláspontja megmerevedett. Ezzel szűkebb lett a kormány gazdaságpolitikai mozgástere és azt sem várhatjuk, hogy a jövőben az unió rugalmasabb álláspontot fog képviselni velünk szemben, mint az IMF.

A Fidesz politikusai is érzékelték, hogy nincs lehetőség gazdaságélénkítésre a költségvetési hiány növekedése árán, ezért szeptember elején egyértelműen deklarálták, hogy jövőre legfeljebb 3 százalék lesz a deficit mértéke. A megvalósítandó gazdaságpolitika részletei alighanem csak az októberi önkormányzati választások után fognak kiderülni, de a múltbeli tapasztalatok és az utóbbi időben elhangzott óvatos nyilatkozatok alapján lehet sejteni az irányokat.

12 évvel ezelőtt az első Orbán-kormány az utóbbi évtizedek egyik legjelentősebb költségvetési kiigazítását hajtotta végre. Nem volt szükség Orbán-csomag bejelentésére, mert a dinamikus gazdasági növekedés és a mainál magasabb infláció viszonylag egyszerűvé tette a jövedelemelosztási arányok megváltoztatását. Ha egy érdekcsoport a költségvetésben 5 százalék pluszt kapott az előző évhez képest, akkor az az akkori 10 százalékos infláció és 5 százalék körüli gazdasági növekedés mellett azt jelentette, hogy 10 százalékkal romlott a csoport pozíciója az átlaghoz képest. Ezt a lehetőséget kihasználva az első két évben drasztikusan csökkentették a költségvetési hiányt és az államadósságot (a GDP arányában mérve). A gazdaságélénkítést és a szociálpolitikai juttatások növelését csak a ciklus második felében kezdték el.

Több jel utal arra, hogy a lakosság most is hasonlóra számíthat, mint 1998-ban. Az olyan húsbavágó kérdésekről, mint a gázártámogatás, vagy a költségvetés részletei, csak az önkormányzati választás után fog döntés születni. A jelenlegi tervek szerint az Európai Unióval és az IMF-fel is októberben fognak újraindulni a tárgyalások, amikor már kevésbé lesz problémás a kormány számára egy esetleges népszerűségvesztés. A választói várakozások hűtése már a júniusi Kósa nyilatkozattal megkezdődött, és óvatosan, de azóta is folytatódik. Tehát a lakosság számára aligha fog bőkezűbb költségvetés készülni a következő egy-két évben, mint amilyen az utóbbi néhány esztendőben volt.

Jelentős különbségnek ígérkezik viszont az első és a második Orbán-kormány politikája között az, hogy most már a ciklus elején elkezdték a gazdaságélénkítést, elsősorban adócsökkentésekre alapozva. A korábbi nyilatkozatok alapján ezt folytatni kívánják, az alacsonyabb adókulcsokkal több pénzt hagyva a vállalkozások, illetve a közepes és magas jövedelmű magánszemélyek zsebében, aminek az ára valószínűleg a szociális juttatások megkurtítása lesz.

Biztosra vehető, hogy a kormány ki fogja használni a teljes mozgásterét és jövőre pontosan 3 százalék lesz az államháztartási hiány. A kutatóintézetek előrejelzései szerint a 2011-es gazdasági növekedés is 3 százalék környékére várható Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a GDP arányos államadósság növekedése jövőre várhatóan megáll, sőt kismértékben csökkenni fog.

A Fidesz-kormány az eredeti tervével, miszerint jövőre erőteljesen élénkített volna és tovább növelte volna az államadósságot, szembement volna a közgazdasági könyvek által javasolt fiskális politikával. A klasszikus megközelítés szerint az államnak anticiklikus költségvetési politikát kell folytatnia. A prosperitás időszakában csökkentenie kell a GDP arányos államadósságot annak érdekében, hogy lassulás vagy recesszió idején legyen lehetősége ösztönözni a gazdaságot. Azon persze lehet vitatkozni, hogy a jövőre várható 3 százalékos növekedés minek számít, erről a későbbiekben még írok.

Egy másik irányzatot jelentenek a politikai ciklusokat vizsgáló közgazdasági elméletek, amely szerint a kormányzó erők akkor maximalizálják az újraválasztási esélyeiket, ha a ciklus elején államadósságot és inflációt csökkentenek (amivel lassítják a gazdaságot és növelik a munkanélküliséget), majd a ciklus második felében élénkítik a gazdaságot és munkahelyeket teremtenek (amivel növelik az államadósságot és az inflációt), így visszaszerezve a kezdetben elvesztett népszerűségüket.

Persze egyáltalán nem biztos, hogy a tankönyvi elméletek jelentik a legjobb receptet a mai magyar problémák megoldására. A kormány gazdasági szakemberei nyilván azzal számoltak, hogy képesek lennének elérni egy olyan dinamikus és tartós fellendülést, aminek segítségével kinőnénk az államadósságot. Ha egy ilyen tervet sikeresen végre lehetne hajtani, az sokkal jobb helyzetbe hozná az országot, mint az IMF és az EU által megkövetelt terápia. A kérdés csak az, hogy egy erőteljes fiskális élénkítés vállalható kockázatot jelent-e Magyarország számára.

4. rész - Esélyek és kockázatok  »      

     «  1. rész - A "szabadságharc" története
     «  2. rész - Kommunikáció és árfolyamok