Spekulációs támadások

Amikor a tőzsdén zuhannak az árfolyamok vagy a forint drasztikusan gyengül a külföldi devizákkal szemben, akkor a híradásokban lépten-nyomon spekulációs támadásokról lehet hallani. Ezek a minősítések vagy tájékozatlanságra vagy pedig szenzációhajhászásra utalnak, ugyanis az árfolyamok csökkenése mögött, az esetek túlnyomó többségében, normális piaci reakciók állnak és szó sincs támadásról.

Ahhoz, hogy a kritikus helyzetekben is megérthessük a tőzsdei folyamatok logikáját, tisztázni kell az ezzel kapcsolatos tévhiteket annak érdekében, hogy különbséget tudjunk tenni egy befektetői pánik és az árfolyamok szándékos manipulálása között. Ehhez először is definiálnunk kell azt, hogy miről is beszélünk. A spekulációs támadás az árfolyamok szándékos befolyásolása annak érdekében, hogy egymással összefüggő ügyletek révén nyereséget érjen el egy befektető vagy befektetői csoport. Az „árfolyamok szándékos befolyásolása” fontos része a definíciónak, ugyanis a nagybefektetők gyakran okoznak árfolyamváltozást a tevékenységükkel, de ez általában ellentétes az érdekükkel. Például, ha valaki fel akar vásárolni egy céget, akkor szeretné azt olcsón megtenni, de a folyamatos részvényvásárlással ő maga hajtja fel az árakat. Ugyanígy, ha valaki egy nagyobb részvénycsomagot értékesít, akkor azzal nyomás alatt tartja annak árfolyamát, pedig minden befektető szeret drágán eladni.

A spekulációs támadások mögött általában a hedge fund-ok állnak, de nagyon ritkán adódik olyan célpont, amit a siker reményében meg tudnak támadni. Tökéletesen működő piaci viszonyok között pedig egyáltalán nem lehetne ilyet találni, mert ha valaki mégis megpróbálná, egészen biztosan veszteséges mérleggel zárulna az akciója.

Miért nem lehet spekulációs támadással nyereséget elérni egy tökéletes piacon?

Ha valaki megpróbálná egy részvény árfolyamát masszív eladásokkal lenyomni, majd a mélyponton olcsón visszavásárolni azokat, akkor két módszer közül választhat. Az első lehetőség az, hogy az akció előtt, hosszú időn keresztül, óvatosan fel kell vásárolnia annyi papírt, amennyi elég lesz az árfolyamok összeomlasztásához, amikor piacra öntik őket. Ebben a felhalmozási időszakban a folyamatos vásárlás emeli a részvények árát, hiszen azok jelenlegi tulajdonosai csak egyre magasabb áron lesznek hajlandóak megválni azoktól. Amikor elegendő papír összegyűlik, jönne a támadás, amikor a részvények hirtelen piacra kerülnének. Ezt sok befektető kiváló alkalomnak tekintené a részvényvásárlásra, tehát nehéz egy komoly árfolyamesést elérni. Ha sikerült, akkor a „támadónk” erős mínuszban van, hiszen magas áron vásárolt, és főleg a végén, alacsony áron adott el. És most kellene felvásárolni egy nagyobb mennyiséget úgy, hogy az ne járjon az árfolyamok gyors emelkedésével. A feladat gyakorlatilag lehetetlen. Ennek az az oka, hogy egy jól működő piacon az árak az aktuális gazdasági helyzetnek megfelelő szint körül ingadoznak. Ha a spekulációs támadás egy ilyen szituációba próbálna beavatkozni, akkor az eladói nyomás csökkenésével újra beállnak az árak a többi szereplő által reálisnak tartott szintre, vagyis oda, ahol korábban is voltak.

A másik lehetőség a spekulációs támadásra az előzőnél egyszerűbb, de valószínűleg még nagyobb veszteséget okoz a végrehajtójának. Az első fázisban masszívan shortolni kell a piacot. Amikor az árfolyamok a mélybe zuhantak, akkor kellene zárni a short pozíciókat úgy, hogy közben ne pattanjanak vissza az árak a korábbi szintre. Ez az előző bekezdés végén leírtak miatt lehetetlen. A veszteség pedig azért lenne magasabb az első verzióban leírtnál is, mert a short pozíciót mindenképpen zárni kell, akármilyen magasra emelkedtek közben az árfolyamok.

Természetesen vannak olyan helyzetek, amikor a piac nem működik tökéletesen és lehetőség adódik spekulációs támadásra. Ezek két típusba sorolhatóak. Az egyik az, amikor a támadó információs fölényben van a piac többi részéhez képest. A másik esetben az árak jelentősen eltérnek a gazdaságilag indokolt értéktől, például állami beavatkozás hatására. Ez utóbbi esetben a támadó tulajdonképpen visszakényszeríti az árfolyamokat a reális szintjükre. A következőkben néhány példát mutatok be a spekulációs támadások különböző változataira.

Rotschildok és Waterloo

„Amikor Waterloonál az angolok és franciák összecsaptak, a Rotschild család megfigyelői várakoztak a csatamező szélén. Ha veszítenek a szigetországiak, akkor esni fognak az árak, győzelem esetén pedig nyilván emelkedni. Az angolok győzelme után postagalambokat küldtek Londonba az üzenettel, s az ügynökeik elkezdték az angol állampapírokat kínálni. A többiek azt gondolták, ez azt jelenti, hogy az ellenség győzött a csatában, így igyekeztek megszabadulni a maguk papírjaitól, amelyeknek az ára a túlkínálattól zuhanni kezdett. A Rotschildok nyomott áron vásárolhatták föl az angol állampapírokat.”
Forrás: hvg.hu, 2008.10.21. Interjú Garai László gazdaságpszichológussal

Ez a példa klasszikus esete az információs fölény kihasználásának. Csak a Rotschildok ismerték a csata kimenetelét, és gondoskodtak róla, hogy ezzel a ténnyel a többi piaci szereplő is tisztában legyen. Tudták, hogy a spekulánsoknak nem lesz türelmük kivárni a hír megérkezését, őket fogják figyelni és követni. Elég volt látványosan piacra dobni egy kisebb mennyiségű angol állampapírt ahhoz, hogy elterjedjen: biztosan győztek a franciák, hiszen a Rotchildok eladnak. Az ezt követő pánikhangulatban viszont már diszkréten kellett vásárolniuk ahhoz, hogy nagy mennyiségű értékpapírt tudjanak olcsón megvenni.

A piac beugrasztása a hír megjelenése előtt

Az internet és a 24 órás hírtelevíziók korában az előző példához hasonló információs fölényt már egyetlen befektető sem tud elérni, de a spekulánsok türelmetlenségét ma is ki lehet használni és időnként elő is fordul ilyen eset. Erre olyan helyzetekben van lehetőség, amikor a piac nagyon vár egy makrogazdasági hírt, például egy amerikai inflációs jelentést, ami iránymutatásul szolgálhat az árfolyamok alakulásának. A piacot befolyásoló statisztikai adatok nyilvánosságra hozatalának az a gyakorlata, hogy előre meghatározzák a bejelentés időpontját és szinte másodpercre pontosan akkor jelentetik meg a nagy hírügynökségek az információt.

Ha a hír tényleg fontos, akkor a tőzsdéken a bejelentés előtt gyakorlatilag leáll a forgalom, a brókercégeknél mindenki feszülten vár a számítógépe előtt és a hírügynökségi képernyőre koncentrálnak azért, hogy a várt adat megérkezése után azonnal – a piac nagy részét megelőzve – bejuttassák az ajánlatukat a tőzsdei rendszerbe. Ha valaki az információ megjelenése előtt 20-30 másodperccel nagy mennyiségű vételi ajánlatot ír be a rendszerbe, akkor a többiek azt hiszik, hogy már megjelent a várt adat, és az jó volt, hiszen mások már vesznek. Azt gondolják, hogy hozzájuk valamiért lassabban jut el az információ, ezért nem várják meg a hírügynökségi jelentést, hanem elkezdenek venni. Az árak másodpercek alatt mozdulhatnak néhány tizedszázalékot.

Aki beugrasztotta a piacot, ekkor kezd el eladni. Mire a hír megjelenik, már le is zárja a pozícióit. A néhány tizedszázalékos nyereség nem tűnik hatalmas összegnek, de százmilliós téttel végrehajtva százezres nyereséget eredményezhet körülbelül egy perc alatt.

Egy hasonló beugratás látható a Szerepcsere (Trading places) című filmben is. (A két főszereplő: Eddie Murphy és Dan Aykroyd). A film végén a főhősök sikeresen manipulálják az árfolyamokat a narancslé piacán, amivel egyrészt meggazdagodnak, másrészt tönkreteszik „gonosz ellenfeleiket”. A vígjátékban persze számos túlzás van, de a brókerek feszültsége és az, hogy képtelenek kivárni a hír megjelenését, ha úgy érzik, azzal lemaradnak valamiről, valós jelenség. A filmben a nyílt kikiáltásos kereskedési rendszer látható, de a modern elektronikus tőzsdéken kereskedő brókerek is hasonló lelkiállapotban ülnek a számítógépeik előtt.
(Az amerikai árutőzsdéken tényleg kereskednek narancslével.)

Tuti tipp

Ez nem is igazán spekulációs támadás, inkább szimpla átverés. Szélhámosok rendszeresen megpróbálkoznak vele, és mindig vannak, akik hagyják magukat megvezetni. A módszer lényege a következő: a csalók óvatosan felvásárolnak egy készletet olyan részvényből, aminek alacsony a forgalma, tehát könnyen lehet manipulálni az árfolyamát. Amikor elegendő értékpapírjuk van, akkor internetes fórumokon keresztül elterjesztik (például bennfentes információra hivatkozva), hogy a részvény árfolyama dinamikus emelkedés előtt áll. Ezzel párhuzamosan elkezdik erőteljesen venni a papírt, aminek hatására tényleg emelkedik az árfolyam.

Ha sok kisbefektető bekapja a csalit, akkor azok a vásárlásaikkal tovább hajtják felfelé az árakat, amit kihasználva a szélhámosok jelentős nyereséggel tudják piacra dobni a készletüket, az árfolyamok pedig hamarosan összeomlanak, komoly veszteséget okozva a többieknek.

Könnyű elkerülni, hogy ilyen csalás áldozatai legyünk:
-Tudomásul kell vennünk, hogy a tőzsdén nincsenek „tuti tippek”, csak lehetőségek és kockázatok.
-Kis forgalmú részvényt csak akkor szabad megvenni, ha a cég jó fundamentumokkal rendelkezik és az adatok megbízható forrásból származnak.

A fenti – információs fölényen alapuló - árfolyammanipulálási praktikák kivétel nélkül bűncselekménynek minősülnek, ugyanis a tőkepiaci törvények tiltják az olyan tőzsdei ügyletek végrehajtását, amiknek az árfolyam befolyásolása a célja. Ugyanakkor sajnos az elkövetők nem vállalnak nagy mértékű kockázatot, ha ilyesmivel próbálkoznak, mivel gyakorlatilag lehetetlen a bíróság előtt bizonyítani, hogy a tőzsdei ügyletek mögött bűnös törekvés rejtőzik, nem pedig teljesen törvényes spekulációs számítás. Emiatt és az elérhető nagy nyereség miatt a múltban rendszeresen előfordultak ilyen „trükközések” és minden bizonnyal a jövőben is lesznek, akik hasonlókkal próbálkoznak. Szerencsére egy körültekintő befektető számára, aki megbízható forrásokból gyűjti be az információit, ezek az átverések könnyűszerrel elkerülhetőek.

A spekulációs támadások másik csoportját az teszi lehetővé, ha a tőzsdei árfolyamok jelentősen eltérnek a gazdaságilag indokolt értéktől. Irreális árazás állami beavatkozás hatására alakulhat ki, illetve egy vállalati részvény esetén a cég sajátrészvény vásárlása is állhat mögötte. Ilyen esetekben a támadó gyakorlatilag csak gyorsítja az árfolyamok beállását a reális szintre. Ebből kifolyólag ezek törvényes akciók, de azért a támadás érintettjei nem szokták szeretni azok végrehajtóit.

1992: Támadás az angol font ellen

Ez volt az eddigi leghíresebb és legnagyobb volumenű spekulációs támadás. A támadás előtt az angol jegybank – politikai indíttatásból – irreálisan magas szinten tartotta a font árfolyamát. Ettől szinte az egész gazdaság szenvedett, az exportáló vállalatok versenyhátrányba kerültek a világpiacon, és a belföldre termelő cégek is nehéz helyzetben voltak az olcsó import miatt. Ez a helyzet adott lehetőséget a nyereséget eredményező támadásra.

Egy jegybanknak két hatásos eszköze van arra, hogy erős szinten tartsa a hazai valutát. Az egyik az, hogy a devizatartalékaiból vásárol a saját fizetőeszközéből. Ezt nyílván csak addig folytathatja, amíg el nem fogy a devizatartalék. A másik lehetőség az, hogy magasan tarja a kamatszintet, így külföldi tőke áramlik be a hazai pénzpiacra. Ezt az eszközt elvileg a végtelenségig fenn lehet tartani, de gyakorlatilag korlátozottak a lehetőségek, mivel a tartósan magas kamatszint megfojtja a reálgazdaságot.

Amikor a spekulánsok, elsősorban a nagy hedge fund-ok, úgy látták, hogy az angol jegybank helyzete kezdett tarthatatlanná válni, akcióba lendültek. Első lépésként nagy összegű angol font hiteleket kellett felvenniük a pénzpiacokon és az így megszerzett devizát kellett eladniuk például dollárért, annak érdekében, hogy lenyomják a font árfolyamát. A devizapiacon a vevő elsősorban a jegybank volt, aki erős szinten akarta tartani a valutáját. A csata addig tartott, amíg a jegybank be nem dobta a törülközőt. Akkor a font leértékelődött, a spekulánsok elkezdhették a profitrealizálást.

Ebben a fázisban a hedge fund-oknak fontot kellett vásárolniuk azokon a dollárokon, amit az első szakaszban kaptak az eladott angol devizáért. Itt volt jelentősége annak, hogy a reálgazdaság szereplői számára megfelelő volt a font új árfolyama, így a spekulánsok tudtak vásárolni tőlük. Mivel a font időközben leértékelődött, a dollárért több fontot kaptak, mint ami a hitelek törlesztéséhez szükséges volt, így a támadás nyereséges mérleggel zárult.

Összefoglalásul elmondható, hogy egy devizapiaci spekulációs támadás nyeresége két tényezőn múlik: mekkora leértékelődés érhető el tartósan, illetve mennyi kamatot kell fizetni az akcióhoz igénybe vett hitelek után. A kettő mérlege ritkán pozitív, így kevés példa van arra, amikor ténylegesen megtámadják egy ország fizetőeszközét. A sajtóban spekulációs támadásnak nevezett időszakok általában „csak” pénzpiaci válságok, amiknek természetes következménye a rossz gazdasági mutatókkal rendelkező országok valutájának gyengülése.

2003: A forint melletti spekulációs támadás

2003 januárjában a spekulánsok megpróbálták kikényszeríteni a forint árfolyamának erősödését. Mint az alábbiakban látni fogjuk, az akció eleve kudarcra volt ítélve. Ez az eset arra is kiváló példa, hogy néha még a több milliárd dollárt mozgató bankárok sem rendelkeznek a helyzet megítéléséhez szükséges alapinformációkkal. (Illetve, ha az információ rendelkezésükre is áll, figyelmen kívül hagyják vagy tévesen értelmezik azt.)

A támadásra ebben az esetben is a gazdaságpolitika irányítóinak hibái miatt került sor. A 2002 közepén hatalomra jutó MSZP vezetésű kormány elkezdte megvalósítani a választási ígéreteit: óriási összegű jóléti és szociális kiadásokról születtek döntések.

A jegybanknak ilyen szituációban kötelessége a monetáris politika szigorítása, hiszen ellenkező esetben a az állami költekezés hatására felpörögne az infláció, aminek megakadályozása a központi bank egyik alapfeladata. Ugyanakkor az infláció növekedése segített volna a kormánynak a költségvetési hiány féken tartásában, részben a magasabb adóbevételek útján, részben pedig az infláció észrevétlenül visszavette volna a nagyvonalú juttatások egy részét. (Azt a kormányzati gazdaságpolitikusok is tudták, hogy a magas költségvetési hiány hosszú távon megfojtja a gazdaságot.)

Tehát a rendszerben benne volt a szakmai viták lehetősége a jegybank és a kormány között. Ezt a helyzetet tovább súlyosbította az a tény, hogy a jegybankelnök abban az időben ellenzéki kötődésű gazdaságpolitikus volt, ezért még a döntéshozók közötti normális kommunikáció is akadozott. Mindeközben a gazdaság szenvedett a kialakult magas kamatok, a költségvetési lyukak befoltozása érdekében megemelt adók és az erős forint miatt.

A forintot két tényező is erősítette. Egyrészt a kialakult kamatszint vonzotta az országba a pénzügyi tőkét. Másrészt a megugró személyi jövedelmek a fogyasztás felpörgetésére és hitelfelvételre ösztönözték a lakosságot, ami a magas hazai kamatok miatt elsősorban devizahitelt jelentett.

A spekulánsok 2002 októberében fedezték fel, hogy a magyar gazdaságpolitikai hibák – rövid, néhány hónapos távon – a forint erősödéséhez vezetnek. Az általuk generált forintvásárlások a hazai valuta árfolyamának drasztikus emelkedését eredményezték, a következő év elején már az engedélyezett ingadozási sáv szélét érintette az árfolyam. Az akkori szabályozás szerint a jegybanknak devizapiaci intervenciókkal mindenképpen a sávhatárokon belül kellett tartania a forintot.

A spekulánsok csak akkor növelhették az addig elért nyereségüket, ha a sávhatárokat eltörlik vagy elmozdítják. Ezért 2003 januárjában támadást intéztek a forint felértékelésének kikényszerítésére. Néhány nap alatt tízmilliárd eurós nagyságrendben vettek forintot külföldi devizáért cserébe. A jegybanknak forintot kellett eladnia, amit a spekulánsok a hazai kereskedelmi bankokon keresztül betettek a jegybankba kamatozni. A hazai döntéshozók három lehetőség közül választhattak, ahogy a helyzet kezelik:
-Sem a sávhatárokon, sem pedig az alapkamaton nem változtatnak. Ebben az esetben a nála elhelyezett magas kamatú betéteken szenvedett volna el veszteségeket a központi bank. (A Magyar Nemzeti Bank forintot elvileg korlátlan mennyiségben kibocsájthat, tehát az intervenció folytatásának nem volt ilyen jellegű akadálya.)
-Engedve a spekulánsok nyomásának, a forint hivatalos árfolyamának felértékelése. Ezt a döntést a jegybank önállóan nem hozhatta meg, a kormány egyetértése is szükséges volt hozzá. Ezzel a körülménnyel a spekulánsok nyilvánvalóan nem voltak tisztában, különben valószínűleg el sem kezdték volna az egész akciót. Mivel a döntés teljes mértékben ellentétes lett volna a kormány politikai érdekeivel, így esélye sem volt ennek a verziónak.
-A jegybanki alapkamat drasztikus csökkentése. Ennek az a káros következménye lehetett volna, hogy az alacsony kamatszint – ha több hónapig érvényben marad - hozzájárult volna az infláció felpörgéséhez. (A jegybankelnök korábbi viselkedése alapján a spekulánsok nem tartották valószínűnek ezt a lehetőséget.)

Végül is a jegybank vezetői ez utóbbi megoldás mellett döntöttek, drasztikusan lecsökkentették a kamatokat. A spekulációs támadás napok alatt összeomlott. Január 17.-én, amikor a spekulánsok elkezdték eladni a forintot, annak árfolyama közel négy százalékot gyengült és visszatért abba a sávba, ahol az előző év októberéig tartózkodott. A grafikon önmagában bizonyíték arra, hogy a támadás eleve kudarcra volt ítélve, mivel a profitrealizálásra nem lett volna lehetőség. Ugyanis ha sikerült volna kikényszeríteni a felértékelést, akkor egy irreális árfolyam alakult volna ki, amelyen sem a gazdasági szereplők, sem pedig a jegybank nem vásárolt volna forintot. A spekulánsok a pozíciózárásaikkal maguk gyengítették volna vissza a forintot a korábbi szintjére.

Összefoglalás

A spekulációs támadás szerencsére ritka jelenség. Csak akkor van rá lehetőség, ha egy tőzsdei szereplő információs fölényben van a piac többi részével szemben, vagy pedig, ha az árfolyamokat valaki – általában az állam – irreális szinteken tartja.

Egy átlagos kisbefektetőnek ezt a területet azért fontos ismernie, hogy helyére tudja tenni azokat az újságcikkeket, amelyek spekulációs támadásokat emlegetnek. Az árfolyamok zuhanása mögött általában nem ártó szándék, hanem a tőzsdei szereplők logikus, vagy kényszer alatt meghozott befektetési döntései húzódnak meg. Ezzel tisztában kell lennünk, hiszen a nyereséges tőzsdézésnek a pontos helyzetértékelés az egyik alapfeltétele.

Mi mozgatja az árfolyamokat?  »