BUX index technikai elemzése

    Készült: 2010. X. 24.       Grafikonok frissítve: 2010. XI. 20.

A BUX index árfolyama egy háromszög alakzatot formáz, ahol igen kicsi (és idővel egyre jobban csökkenő) a mozgástér. Innen törvényszerű a kitörés. Az emelkedés irányába hat a lassan újrainduló gazdasági növekedés és a globálisan jelenlévő likviditás bőség. Visszahúzó erőnek számít a Magyarországon bevezetett válságadó, amit most már az indexet meghatározó négy cég közül háromra kivetettek. Az extra költségvetési befizetés egy jól kalkulálható plusz teher, ezért elvileg a részvények árazásában azonnal meg kellett volna jelennie. Ennek ellenére kérdés, hogy a válságadó beépült-e már az árfolyamokba, vagy sem. Az utóbbi verzió magyarázata az lehet, hogy a piaci szereplők esetleg bíznak az új adók eltörlésében (az alkotmánybíróság vagy az uniós hatóságok által). Egyelőre csak az biztos, hogy az adó bejelentése eddig nem okozta a BUX jelentős mértékű csökkenését.

Pusztán technikai alapon szemlélve, ha az index lefelé tör ki a háromszögből, akkor hamarosan egy újabb támaszba fog ütközni, ami körülbelül 20700 pontnál húzódik. A középtávú grafikonról még azt érdemes megjegyezni, hogy a 200 napos mozgóátlag továbbra is emelkedő trendet jelez, ami egész jó teljesítmény ahhoz képest, hogy az utóbbi fél évben a politika irányából milyen hatások érték a hazai tőkepiacokat.

Az elmozdulás irányát valószínűleg most is a nemzetközi piaci hangulat alakulása fogja meghatározni. A német tőzsde indexe ilyen szempontból kifejezetten bíztató képet mutat. A DAX árfolyama határozottan kitört a háromszögből. Ami viszont nagyon zavaró ebben a grafikonban, az a forgalom alakulása. A kitörést kísérő alacsony befektetői aktivitás a pozitív tőzsdei hangulat törékenységét jelzi annak ellenére, hogy az árfolyam több mint két éves csúcson tartózkodik, tehát mostanra már meghaladja a 2008 októberi pánik előtti értékét.

A S&P 500 grafikonja is emelkedő trendben mozog, itt a forgalom is mutat egy halovány erősödést az előző időszakhoz viszonyítva. Látszólag a volatilitás is csökkent, a napi elmozdulások lényegesen kisebb mértékűek, mint amik például tavasszal voltak jellemzőek. Azért csak látszólag, mert a napon belüli mozgások továbbra is nagyon hevesek. Gyakran előfordul, hogy az indexek percek alatt mozdulnak egy százalékot, majd néhány órányi stagnálás után ugyan olyan gyorsan visszalépnek és így jön ki a nap végére a nulla és egy százalék közötti - általában - emelkedés.

A részvényárak emelkedését elsősorban a likviditásbőség hajtja és ebben nem várható változás a közeljövőben. Tehát az emelkedő trend tartós lehet és a pozitív forgatókönyvek megvalósulása esetén a részvénybefektetéseken jelentős nyereségeket lehet realizálni a következő egy-két évben.

Összefoglalás: A tőzsdéken az árfolyamok egyértelműen növekvő trendben mozognak, de az emelkedés nagyon törékenynek tűnik. Ha valami miatt esetleg bepánikolnak a spekulánsok, akkor olyan gyorsan eshetnek 10-20%-ot a részvényárak, hogy nem lesz időnk beavatkozni. Akik ezt a kockázatot képesek és hajlandóak vállalni, azok számára az
ajánlás: Óvatos vétel.

Azok számára, akik kerülni akarják a fokozott kockázatot, rövid futamidejű állampapírok vásárlása ajánlható.



A weblap készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak ezen elemzés alapján hozott – esetleg veszteséggel járó – befektetési döntésekért.
Rendkívül kockázatos pusztán a technikai elemzés alapján befektetni a tőzsdén. A végleges döntést mindenkinek csak saját befektetési stratégiája figyelembevételével, a fundamentumok vizsgálata után szabad meghoznia.