BUX index technikai elemzése

    Készült: 2009. III. 22.      

Szombaton Gyurcsány Ferenc alaposan felkavarta a belpolitikai állóvizet azzal, hogy kilátásba helyezte távozását a miniszterelnöki posztról. Kérdés, hogy milyen hatással lesz ez a tőzsdére. A válasz szerintem egyszerű: Nem fogja befolyásolni az árfolyamokat! A megjelenő hírek és a részvényárak alakulása között nagyon laza a kapcsolat, erről részletesen írtam az elmélet menüpont alatt.

Ennek ellenére a gazdasági sajtónak nyilatkozó szakértők - szokásukhoz híven - most is az aktuális hírekkel próbálják majd megmagyarázni a tőzsdei árak alakulását. Ha emelkedés lesz, akkor majd arról olvashatunk, hogy a befektetők lehetőséget látnak egy hatékonyabb válságkezelési program elindítására. Csökkenés esetén pedig a kialakult politikai bizonytalanságot fogják emlegetni.


Pedig a befektetőket alig-alig érdekli a politika. A globális részvénypiaci hangulat ingadozása viszont annál inkább. A külföldi tőzsdék meglehetősen egyértelmű képet mutatnak. Elsőként nézzük meg a német DAX index grafikonját. Március 9.-e és 20-a között egy klasszikus medvepiaci emelkedést láthattunk, melynek során az árfolyamok visszakorrigáltak a piros egyenessel jelzett ellenállás szinthez. Ez nem azt jelenti, hogy biztosan vége a szárnyalásnak. Csak annyit mondhatunk, hogy az esésnek és a stagnálásnak is nagyobb a valószínűsége, mint a további növekedésnek.


Az amerikai S&P 500 grafikonja kísértetiesen hasonló képet mutat. A német indexhez képest annyi különbség látható, hogy ha sikerülne is áttörni a piros ellenállás vonalat, akkor rögtön ott lenne a folytonos kék vonal, ami szintén komoly gátja lehet a további emelkedésnek. Tehát a hosszabb - több éves – távban gondolkodók számára most is az ajánlható, hogy a komolyabb befektetéseikkel várjanak addig, amíg a csökkenő kék csatorna határozza meg a piac mozgását.

Ha az árfolyamok visszatérnek a csatorna aljára, akkor szerintem a bátrabbak elkezdhetik a részvények gyűjtögetését. Már több, mint másfél éve a medve az úr a piacon, időszerű a bika visszatérése. A konzervatívabb befektetési politikát folytatóknak viszont mindenképp érdemes várni addig, amíg az indexek fölfelé ki nem törnek a csatornából. Igaz, hogy lemaradnak az emelkedés első 20%-áról, de a kockázat is kisebb lesz akkor. (Jó ötletnek tűnik addig magyar államkötvényben tartani a pénzt. A 3-5 éves papírok komoly árfolyamemelkedést produkálhatnak a depressziós hangulat elmúltával. Ha ez sokára következik be és tartani kell az államkötvényeket, akkor is jóval az inflációt meghaladó kamatbevételre lehet velük szert tenni teljesen biztonságos módon.)

A BUX grafikonja is hasonló képet mutat, mint a fent említett külföldi tőzsde indexek. Van viszont néhány figyelemre méltó különbség is. A pesti börze a legnagyobb emelkedést március 19.-én és 20.-án produkálta, tehát akkor, amikor globálisan már alábbhagyott a lelkesedés. Ráadásul eközben le lett győzve egy rövid távú ellenállási szint 10200 pontnál. Ha csak ezt a grafikont néznénk, akkor az lenne a legvalószínűbb folytatás, hogy az index 2 héten belül eléri a 12000 pontnál húzódó ellenállás vonalakat. Ha viszont figyelembe vesszük a külföldi tőzsdék elemzése során leírtakat is, akkor esélyesebb forgatókönyvnek látszik az, hogy a BUX – követve a globális mozgásokat – újra lefelé veszi az irányt.

Ajánlás: kivárás




A weblap készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak ezen elemzés alapján hozott – esetleg veszteséggel járó – befektetési döntésekért.
Rendkívül kockázatos pusztán a technikai elemzés alapján befektetni a tőzsdén. A végleges döntést mindenkinek csak saját befektetési stratégiája figyelembevételével, a fundamentumok vizsgálata után szabad meghoznia.