BUX index technikai elemzése

    Készült: 2009. II. 22.       Grafikonok frissítve: 2009.III.14.

A BUX mozgását már hónapok óta a piros és a kék trendvonal által megszabott korlátok határozták meg. Ez egy szűkülő területet jelentett, ahonnan törvényszerű volt a kitörés, ami február 17-én következett be. Az index sajnos lefelé vette az irányt, ami valószínűtlenné tette, hogy belátható időn belül elinduljon egy hosszú távú emelkedő trend.

Ugyanakkor a további esés is ellenállásba ütközik. Február 20-án délután visszapattant az index a 10000 pontos lélektani értékről. Úgy tűnik, hogy a zuhanó árfolyamok sokak fantáziáját megmozgatták, ami annak ellenére komoly vásárlói érdeklődést generált, hogy Nyugat-Európában masszív esések jellemezték ezt a napot. Ezzel együtt is úgy gondolom, hogy a következő hetekben el fog esni ez a pszichikai támasz, mert az erre alapozott vételi szándék kevésbé lesz tartós, mint a globális piac depressziós hangulata.

Én az esés alját a kék szaggatott egyenes környékére várom. (A vonal egyelőre inkább csak a megérzéseimet tükrözi, hiszen csupán egyetlen mélypont illeszkedik rá.) Azok számára, akik néhány hetes medvepiaci ralikat próbálnak megfogni, azt javaslom, hogy ezen a szinten vizsgálják meg a pozíciónyitás lehetőségét. Számukra a külföldi tőzsdeindexek követése kötelező feladat, mivel a budapesti eseményeket is a globális folyamatok határozzák meg. Akik viszont több éves időtávban gondolkodnak, azok nyugodtan hátradőlhetnek, egyelőre nincs döntési helyzet. Szerintem akkor lesz érdemes vételben gondolkodni, amikor az index értéke elindul fölfelé és áttöri a folytonos kék vonalat, amire egészen biztosan sokat kell még várnunk.

Fontos megjegyezni, hogy a kék trendvonalnak nagyon nagy a meredeksége, éves szinten kb 50%. Ez azt jelenti, hogy még az itt látható rövid időszakokat ábrázoló grafikonokat is logaritmikus értéktengellyel kell ábrázolnunk, ha pontosan akarjuk megjeleníteni a folyamatokat.


Az amerikai S&P 500-as index kísértetiesen hasonló képet mutat, mint a BUX. Két kisebb különbséget szeretnék megemlíteni. A február 17.-én áttört piros trendvonal itt kisebb jelentőséggel bír, így egy esetleges emelkedés esetén sem fog olyan erős ellenállást jelenteni. (Rövidebb ideig volt érvényben és kevesebbszer fordultak róla vissza az árfolyamok, mint Pesten.) Másrészt a csökkenő kék trendvonal meredeksége éves szinten „csak” 40%, ami azért még mindig brutális eladói nyomást jelez.


Annak ellenére, hogy a német gazdaság alapvetően egészségesebb állapotban van, mint az amerikai vagy a magyar, a DAX grafikonja is áttörte a piros egyenessel jelzett támasz szintet. Ez február 20.-án következett be, tehát 3 nappal később, mint Budapesten illetve New Yorkban. Ez újabb bizonyíték arra, hogy a jelenlegi depressziós időszakban a gazdasági fundamentumok alig-alig számítanak. Amíg nem következik be fordulat a globális befektetői hangulatban, addig tartós emelkedés kialakulására sehol sincs esély.

Március 7.-i kiegészítés:
A DAX és az S&P 500 is lefelé tört ki a kék vonalakkal jelzett csökkenő csatornából, ami a piac túlzott pesszimizmusát jelzi – még a jelenlegi gazdasági helyzetben is. Tehát bármikor bekövetkezhet egy visszapattanás. Viszont érzésem szerint a következő komolyabb emelkedő hullám előtt még újabb mélységeket fognak megjárni az árfolyamok. A rövid (néhány hetes távon) játszó spekulánsok számára két forgatókönyv kínálhat kedvező belépési pontot:
1. A külföldi tőzsdék árfolyamai visszakerülnek a kék szaggatott vonal fölé és a BUX is visszakapaszkodik a 10000-es tartományba. (Mindkét feltétel teljesülése fontos!) Ez azt jelentené, hogy megkezdődött a visszapattanás, néhány hétre mindenképp érdemes vételi pozíciót nyitni. Mint említettem ez a kevésbé valószínű forgatókönyv.
2. Folytatódik az esés. A piac túlzott pesszimizmusa miatt ez meglehetősen meredek lehet. Ebben az esetben körülbelül két hét múlva – március 20.-a táján lehet próbálkozni a mélypont elcsípésével. (Ami igen kockázatos, de ha sikerül, a jutalom sem marad el!)

Minden más forgatókönyv esetén (tehát ha elkezdenek oldalazni az árfolyamok) gyakorolni kell a türelem erényét!

Ajánlás: kivárás




A weblap készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak ezen elemzés alapján hozott – esetleg veszteséggel járó – befektetési döntésekért.
Rendkívül kockázatos pusztán a technikai elemzés alapján befektetni a tőzsdén. A végleges döntést mindenkinek csak saját befektetési stratégiája figyelembevételével, a fundamentumok vizsgálata után szabad meghoznia.